Immár több mint 4500 munkavállaló veszíti el naponta az állását - ez hangzott el kormányoldalról a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) egy héttel ezelőtti videokonferenciáján.
Március elején még csak 2500 új jelentkező regisztrált a kormányhivatalok foglalkoztatási részlegeinél, április 4-én pedig Gulyás Gergely kancelláriaminiszter napi 4000 új álláskeresőről beszélt.
A dinamikus emelkedés azt jelzi, hogy áprilisban felgyorsultak az elbocsátások. A tervek szerint szerdán és mostantól minden héten tartanak egy rövid megbeszélést a piaci terület munkaadói és dolgozói érdekvédelmi szervezetei a kormány képviselőivel, hogy áttekintsék a koronavírus-járvány foglalkoztatásra gyakorolt hatását - írta a napilap.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke, Kordás László attól tart, hogy a válság miatt a legrosszabb helyzetbe került vállalatok tartalékai lassan elfogynak, tehát a most következő hetekben tovább erősödik az elbocsátási hullám, ám ha nagyon rosszak lesznek a munkanélküliségi adatok, a kormány megpróbálja majd elhallgatni a valós helyzetet.
Az innovációs tárca a Népszavának azt mondta, hogy a válság kezdete óta 30 ezer fővel nőtt a regisztrált munkanélküliek száma. A munkáltatók "jelenleg is heti mintegy kétezer új álláshelyet jelentenek be", sok álláskeresőnek tehát sikerül elhelyezkednie.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve