Az infektológus elmondta, két elszigetelt esetről van szó, a diákok nem ismerik egymást. Amint megérkeztek a kórházba, szinte azonnal hivatalos "kontaktkutatás" kezdődött, ami azt jelenti, hogy pontosan feltérképezik, merre jártak, kivel kerültek kapcsolatba, amióta visszaérkeztek Iránból.
Szlávik János azt mondta, a párjukat is elkülönítették, vizsgálati eredményük várhatóan még csütörtökön rendelkezésre áll.
Kapcsolódó
Az egyik diák február 22-én, a másik 28-án érkezett Magyarországra. A gyógyulási idejüket a laboratóriumi vizsgálatok határozzák meg, ezt azt jelenti, hogy egy koronavírusos beteg akkor tekinthető gyógyultnak, ha az egymást követő vizsgálatok nem mutatják ki a betegség jelenlétét szervezetében. Ez általában a betegség kezdetétől 10-14 napig tart, de egyénileg változhat A szakember közölte azt is, hogy 15 főből - 11 diákból, két tanárból és két sofőrből - álló csoport előreláthatóan vasárnap elhagyhatja a karantént.
Egy fogorvos és az asszisztense pedig jövő hétfőn távozhatnak az elkülönítésből. Mivel mindannyian jól vannak, valószínűleg nem fertőzöttek, de még az utolsó napon is vizsgálatokat végeznek rajtuk.
Koronavírus
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve