Ez alól kivételt jelentenek az élelmiszert, az illatszert, a drogériai terméket, a háztartási tisztítószert, a vegyi árut és a higiéniai papírterméket árusító üzleteket, továbbá a gyógyszertárakat, a gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzleteket, a benzinkutakat és a dohányboltokat.
A többi kiskereskedelmi üzletben a 15 órai zárás után, reggel 6 óráig csak az ott dolgozók lehetnek bent.
Kapcsolódó
Fontos tudni, hogy a szolgáltató szektorra - például manikűrös, fodrász, edzőterem - még nem vonatkozik a jogszabály, tehát ők nyitva lehetnek, ugyanakkor számukra a KTK javasolja a járványügyi óvintézkedések fokozott betartását - derül ki a közleményből.
A Magyar Közlönyben hétfőn jelent meg a kötelező bezárásról szóló jogszabály. Ezek része a vendéglátóhelyek nyitva tartásának korlátozása is. Eszerint kizárólag reggel 6 óra és délután 3 óra között lehetnek nyitva, ezen időszakon túl csak az ott foglalkoztatottak, valamint az ételt elvitelre rendelők tartózkodhatnak ezekben a helységekben.
Aki pedig a tilalmakat megszegi, az szabálysértést követ el, amely ötezertől akár félmillió forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.
Koronavírus
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve