Az Olajág Otthonok egyik zuglói intézményben öt lakó fertőződött meg - közölte a 444 kérdésére Szirmai Viktor főigazgató, aki hozzátette, hogy még két munkatársuknak lett pozitív a tesztje, ők már az elmúlt tíz-tizennégy napban nem dolgoztak, ugyanakkor az összes többi munkavállaló tesztje negatív.
A főigazgató elmondta, hogy a hatóságok a korábbi gyakorlattól eltérő működést nem írtak elő, de saját hatáskörben elvégeztették a teszteket mindenkin egy magánszolgáltatóval. Az érintett lakókkal kapcsolatban álló dolgozókon és a velük kapcsolatban álló munkatársakon, mintegy további nyolcvan főn pedig folyamatosan végeztetnek több fordulós szűrővizsgálatot.
Kapcsolódó
Azért kezdtek szűrni, mert négy lakónál tapasztaltak az elmúlt napokban olyan tüneteket, ahol a negatív eredményű tesztjeik ellenére kezdeményezték az ÁNTSZ-nél a szűrővizsgálat megismétlését. Állapotuk kielégítő, tüneteik jelenleg nem súlyosak, és jelenleg nem tudják biztosan, hogy azok esetleg a vírustól erednek vagy sem.
Mára már az ország több idősotthonában is találtak koronavírussal fertőzött betegeket:
- a nagymágocsi Kastélyotthonban nyolc lakónak lett pozitív a tesztje,
- Érden, a Betegápoló Irgalmasrend fenntartásában működő Szent József Otthonban is feltűnt a betegség,
- a Pesti úti idősotthonban 198 igazolt koronavírus-fertőzöttet találtak, nyolcan meghaltak,
- Borsodnádasdon pedig az otthonban élők több mint fele megfertőződhetett a polgármester szerint.
- a Rózsa utcai idősek otthonában a bentlakók kétharmadánál diagnosztizálták a Covid-19 betegséget.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve