A lehető legrosszabb döntést hozta a kormány: hiába kérték a szakmai szervezetek és szakszervezetek a széleskörű szakmai egyeztetést, a mai napon Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy már május elejére(!) írásbeli érettségit szervez a kormány, amelyet két hét alatt bonyolít le. Ezzel a lehető legnagyobb kockázatnak teszi ki az érettségiben résztvevő felnőtteket és diákokat, családjaikat, továbbá veszélyeztetett korú vagy egészségi állapotú hozzátartozóikat - írja közleményében a PDSZ.
Véleményük szerint amíg a Maradj otthon! - elvárás érvényben van, senkinek nincs joga kockáztatni, akár egyetlen ember egészségét és életét sem! A most bejelentett intézkedés önmagában megkérdőjelezi az eddigi korlátozó rendelkezések hitelét, s az a fegyelem, amellyel a magyar társadalom alkalmazkodott a kialakult helyzethez, lazulni fog és az eddigi áldozatok értelmetlenné válnak. Hiszen ezekben a napokban a kormány egyrészt betegeket küld haza a kórházakból, tízezrével szabadítja fel - hatalmas áldozatok árán - a kórházi ágyakat, ugyanakkor érthetetlen módon a diákok és tanárok tízezreit pedig tömegesen vizsgázni küldi.
Kapcsolódó
A PDSZ felszólítja a tanárokat, hogy jelezzék az intézményvezetőjüknek, hogy jelen körülmények között nem kívánnak közreműködni az érettségiben.
A szülőket is arra ösztönzik, hogy tiltakozzanak ők is a gyermeküket és családjukat veszélyeztető döntés ellen.
Ez annál is inkább fontos a tanárok tekintetében, mert adott esetben ez nemcsak lehetőség számukra, hanem jogszabályi kötelezettség is - írja a szakszervezet.
Mit mond a munka törvénykönyve?
Idézik a munka törvénykönyvének 54. §-át, mely szerint ha az elrendelt munkavégzés a környezetet közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné, a munkavégzést meg kell tagadni, továbbá ha a munkavállaló életét, testi épségét vagy egészségét közvetlenül és súlyosan veszélyezteti, a munkavállaló a munkavégzést megtagadhatja.A PDSZ szerint a SARS-CoV-2 vírus által okozott betegség tulajdonságaiból fakadóan senki nem tudhatja, hogy nem veszélyezteti-e éppen a környezetét, tekintettel a hosszas lappangási időszakra, továbbá a vírus széles körű földrajzi jelenlétére.
A szakszervezet felhívja a kormány figyelmét az Alaptörvény XVII. cikkének (3 ) bekezdésére, amely szerint "minden munkavállalónak joga van az egészségét, biztonságát és méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez".
Nem elég a biztonságos távolságtartás
Nem elég a biztonságos távolságtartás, amely az írásbeli érettségi jellegéből fakadóan minden elemében egyébként sem valósulhat meg, hanem gondolni kell arra is, hogy az érettségi miatt sokan kényszerülnek tömegközlekedést igénybe venni, nagyobb távolságokat utazni.
Azt írják, a cinizmus határát súrolják Gulyás Gergely által a sajtótájékoztatón elmondottak, mely szerint "érettségit senkinek sem kötelező tennie", illetve hogy azok a diákok, akik kimaradnának az idei érettségiből, majd csak a 2021/22-es tanévben folytathatnák tanulmányaikat.
A PDSZ felszólítja a kormányt, hogy ezt a nyilvánvalóan elhibázott döntést azonnali hatállyal vonja vissza, és kezdjen egyeztetést az érintett szakmai szervezetekkel és szakszervezetekkel, hogy a résztvevők érdekeit, egészséghez fűződő jogait és jövőjét legkevésbé veszélyeztető megoldás szülessen.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve