Cikkünk folyamatosan frissül...
Müller Cecília nagy eredménynek nevezte, hogy sikerült elkerülni a járvány robbanását, a hirtelen nagy számú beteget, ami ránehezedett volna az egészségügyi ellátórendszerre. Időt nyertünk és fel tudunk készülni egy ilyen szituációra- fogalmazott a tisztifőorvos.
Az egészségügy már felkészült, de nem lehetünk nyugodtak, készen állunk a járvány kontrollálására, de továbbra is szeretnénk elkerülni a nagyszámú megbetegedést - tette hozzá.
Továbbra is rendkívüli óvatosságra van szükség, nem lazítunk, hanem próbálunk visszatérni az élet különböző színtereire úgy, hogy ne veszélyeztessük egymást - mondta Müller Cecília.
Lassú felszabadítások fognak következni, ezeket járványügyi szempontból szigorú kontroll alatt tartják. Már mától elindul a nagyszámú tesztelés, ami folyamatos visszajelzést nyújt a járványügyi szakembereknek. Fokozatosan visszaállnak a leállított egészségügyi szolgáltatások is.
A tatabányai kórházról a tisztifőorvos azt mondta, amit amikor a felvételi zárlatról szóló rendelkezést kiadta, akkor egyszerre nagyszámú megbetegedés volt az intézményben, a lépésre a helyzet pontos feltárása, az infekciókontroll és a fertőződés helyben tartásához szükséges intézkedések bevezetése érdekében volt szükség. A betegek a zárlat alatt a kijelölt intézményekben megkapják az ellátást, a helyszínről az NNK honlapján tájékozódhatnak.
A munkáltatóknak a tisztifőorvos továbbra is javasolja az online távmunka fenntartását,ahol ez nem lehetséges, ott fontos, hogy kizárólag egészséges ember vegye fel a munkát, figyeljenek a rendszeres, virucid anyaggal való fertőtlenítésre és a távolságtartásra. Értekezleteket, rendezvényeket csak online tartsanak. A munkahelyi étkezők fertőtlenítésére is nagyobb gondot kell fordítani.
Kiss Róbert rendőr alezredes, az operatív törzs munkatársa elmondta, Budapesten és Pest megyében hatályban maradnak az eddigi kijárási és nyitvatartási korlátozások, az állampolgárok kizárólag csak alapos indokkal hagyhatják el otthonaikat. Az ország többi részén azonban valamennyi üzlet, strand, szabadtéri fürdő, múzeum, állatkert kinyithat és látogatható. Az éttermek, kávézók, büfék, presszók kerthelyiségeiben, teraszain már tartózkodhatnak vendégek és ott elfogyaszthatják a megrendelt ételeket, italokat, de a vendéglátó egységek helyiségeiben csak az ott dolgozók lehetnek bent. Éppen azért, mert a budapestiek és a Pest megyeiek továbbra is csak alapos indokkal hagyhatják el lakóhelyüket, nem várható, hogy a vidéki nyitás hatására fővárosiak lepnél el a vidéki kávézókat, éttermeket, kirándulóhelyeket - válaszolta egy kérdésre Kiss Róbert.
Kérdésekre adott válaszokból kiderült még:
- Sem a természetes vizek, sem a strandok vize nem terjeszti a vírust, az ajánlott 2 méteres távolság betartása mellett a strandolás nem jelent plusz kockázatot.
- Nem zárható ki, hogy februárban már voltak fertőzöttek itthon is, de nagyobb számban márciustól jelent meg a fertőződés.
- A fertőződés átvészelését a szerológiai tesztek bizonyíthatják be.
- A gyógyult betegek vérplazmájának alkalmazása egy kutatási projekt, nem széles körben bevezetett terápia. Ígéretes eredményei vannak, de még sok időre és tapasztalatra van szükség, hogy gyógyszerré válhasson.
- Nem igaz, hogy Tatabányán még várják a tesztelést az egészségügyi dolgozók, mert folyamatosan zajlik a tesztelés, a kórház teljes személyzetét megvizsgálják. Valószínű, hogy először a kórház dolgozói fertőződtek meg, és még betegen is dolgoztak.
- Az üzletek vidéken korlátozás nélkül? Budapesten és Pest megyében az eddigi korlátozásokkal tarthatnak nyitva.
Koronavírus
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve