A koronavírus--járvány okozta kedvezőtlen gazdasági helyzet kezelésére a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara már a héten elküldte a kormánynak a javaslatait, most pedig a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara tette közzé, milyen átmeneti intézkedéseket tartana szükségesnek..
A kilenc pontból álló javaslatcsomagban szerepel többek között, hogy az állam egészítse ki azoknak a diplomás alkalmazottaknak a fizetését, akiket az adott cég június végéig legalább félállásban tovább fogllalkoztat és fizetésként odaadja nekik a garantált bérminimum felét, azaz 70 ezer forintot. Emellett a kata-mentesség kiterjezstését is szeretné elérni a BKIK.
- A bérleti díjak terhét az állami keresletkorlátozó intézkedések ideje alatt egyenlő arányban érdemes a három érintett fél között felosztani. Az ingatlantulajdonosok kapják meg az államtól az eddigi bérleti díj egyharmadát, amiért cserében engedjék el egy másik harmadát. A vállalkozók pedig a forgalmuk visszaesésének függvényében vagy fizessék ki a harmadik egyharmadot vagy kapjanak erre fizetési kedvezményt a válság utánra. A fizetési kedvezmény megoldására érdemes lehet a kereskedelmi bankokat bevonva, kedvezményes kamatozású hitelt biztosítani. A bérleti díjakat euróalapon tartalmazó szerződések esetében a BKIK 330 forint/euró árfolyamon fixálná a díjszámítást a válság idejére.
- Az állam átmenetileg 100 ezer fővel emelje fel azonnali hatállyal a közmunkaprogram országos keretszámát és biztosítsa az ehhez szükséges forrásokat.
- Az állam minden lehetséges eszközzel teremtse meg az építőipari munkák biztonságos végzésének lehetőségét.
- Az uniós források gyors mozgósításával és átcsoportosításával a kormány teremtse meg a finanszírozását és indítsa el a már engedélyezési és kiviteli tervekkel rendelkező, de korábban forráshiány miatt elutasított állami és önkormányzati építőipari beruházásokat.
- Az állam sürgősséggel állítson fel egy munkaerő mobilitási alapot, amiből többoldalúan támogassa a turizmusban munkáját vesztő emberek mezőgazdaságba és építőiparba átáramlását. Mivel az érintett iparágak fizetései, munkakörülményei és presztízse jelentősen eltér, így többféle támogatást kell egyszerre alkalmazni. Egyrészt szükség van a mezőgazdasági fizetések mellé egy havi 50 ezer forintos mértékű állami bérkiegészítő támogatásra. Másrészt szükséges a munkaerő-mobilitás elérése érdekében az utazási és szállási költségek támogatása.
- A kormány a válság idejére ideiglenesen módosítsa a munkabérre vonatkozó végrehajtási szabályokat, és 10 százalékban maximalizálja a bejelentett bérből a korábbi tartozások megtérítésére fordítható mértéket.
- A főállású katás vállalkozók ideiglenes adómentességének kiterjesztése az összes válság által érintett iparágra.
- A piaci szektorban a közép és felsőfokú végzettségűek körében veszélyben levő körülbelül 800 ezer embernek a munkahelyének a megtartása érdekében át kell venni a német "Kurzarbeit" módszert. Ha a munkaadó vállalja, hogy félállásban legalább a garantált bérminimumon tovább foglalkoztatja június 30-ig a munkavállalóit (ez legalább nettó 70 ezer forintos fizetést jelent), akkor erre a három hónapra az állam havi 100 ezer forinttal kiegészíti a munkavállaló bérét, így az legalább nettó 170 000 forint lesz. Az állami kifizetést kössék a munkavállalók munkaadókkal egyeztetett önként vállalt önképzési programjához.
- A készlet leselejtezési veszteséget szenvedett vállalkozások kapjanak egyszeri, iparáganként különböző, az iparág készlettartási sajátosságaihoz igazodó, az árbevétel százalékos arányában kiszámított állami kárenyhítést.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve