Hétfő reggelre 5077 új esetet regisztráltak Magyarországon, így a fertőzöttek száma meghaladja az 725 ezer ezer főt - közölte a kormányzati járványportál, a koronavirus.gov.hu.
A koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegségben (Covid-19) és szövődményeiben életét vesztette 291 beteg, így a járvány halálos áldozatainak száma 23 708-ra nőtt. Az aktív fertőzöttek száma 272 459 főre emelkedett. Az új adatokból kiderül, hogy a gyógyultak száma 429 074 főre nőtt. Összesen 10 740 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1249-en vannak lélegeztetőgépen.
Az oltási programnak köszönhetően 2,9 millióan már megkapták legalább az első oltást, több mint 1,2 millióan pedig már a második adagon is túl vannak.
A kormányzati portál újból felsorolta a járványszabályokat, amelyek jelen állás szerint április 19-ig továbbra is érvényesek.
- Változatlanok maradtak a maszkviselésre vonatkozó szabályok, a települések belterületén, az utcán és a közterületen továbbra is mindenki köteles maszkot hordani.
- Mindenki köteles továbbá a közterületen és nyilvános helyen a másik embertől legalább 1,5 méteres távolságot tartani.
- Szabadidős sport tevékenység – a kijárási tilalmon kívüli időszakban - továbbra is folytatható egyedül vagy ugyanazon háztartásban élőkkel, azzal a feltétellel, hogy másoktól legalább 1,5 méter távolságot kell tartani.
- A vendéglátó üzletek továbbra sem nyithatnak ki normál üzemben, csak az ott dolgozók tartózkodhatnak ezekben az egységekben. Csak az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása érdekében, az ehhez szükséges időtartamig mehetnek be az éttermekbe a vendégek.
- A szállodák és fitnesztermek továbbra sem fogadhatnak vendégeket.
- Április 19-ig meghosszabbodik a Magyarország valamennyi schengeni belső határszakaszára ideiglenesen bevezetett határellenőrzési és határőrizeti feladatok hatálya.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve