"Hosszú időszak vége felé közeledünk; ez az időszak a járvány és a tömeges megbetegedések megelőzéséről szólt", de hamarosan minden állampolgár visszakaphatja a jogait az utazásra, a rendezvények, éttermek látogatására - mondta Lakatos Tibor rendőrezredes, az operatív törzs vezetője az Index beszámolója szerint. Hozzátette: "Ez nem jelenti azt, hogy ne kellene betartani a védelmi intézkedéseket", például a távolságtartást és a maszkviselést, mert így megelőzhető, hogy a járvány második hulláma komolyabb problémát okozzon.
Dr. Szlávik János, a Szent László Kórház infektológusa ezután mesemondásba kezdett. A története címe Egy nap volt, és arról szólt, ahogyan egy ápoló április 10-én felkelt, munkába indult, ott ellátta a betegeket, mindent fertőtlenített, orvosokkal, pszichológusokkal, gyógytornászokkal tartotta a kapcsolatot, eközben kisebesedett a bőre a maszktól, és a nap végére nagyon elfáradt. "Köszönjük neki ezt a napot. Meg a többit is" - zárta történetét Szlávik.
Lakatos Tibor ezt követően beszélt arról, hogy a környező országok határnyitására vonatkozó kérdésre válaszolt volna, de azt mondta: "Nehéz megszólalni egy ilyen történet után, amely arról szólt, hogy egyesek áldozatos munkájukkal próbálják enyhíteni a betegek szenvedését. Mások pedig utaznának, noha a járvány még nem múlt el, még mindig vannak betegek lélegeztetőgépen, nemcsak Magyarországon, a szomszédos országokban is". Lakatos szerint könnyelműség lenne olyan országokkal egyeztetni, ahol ehhez még nem megfelelő az egészségügyi helyzet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve