Újra összeült a koronavírus magyarországi járványa miatt az Operatív Törzs pénteken. A kormány még szerdán hirdetett veszélyhelyzetet, melynek több intézkedés is része volt, így az osztrák és a szlovén határokon a határellenőrzés visszaállítása, valamint a 100 főnél nagyobb tömeget vonzó beltéri, 500 embernél nagyobb létszámú kültéri rendezvények betiltása, továbbá az egyetemek lezárása.
"A cél most az, hogy megakadályozzuk a gócpontok kialakulását, ebben szükség van a lakosság együttműködésére is" - mondta el Lakatos Tibor, hangsúlyozta, hogy jelenleg egyedi esetek vannak.
Kapcsolódó
A hivatalos adatok szerint 19 fertőzött van Magyarországon, hárommal több mint csütörtök. Közülük egy embert már gyógyultnak is nyilvánítottak, míg további 79 fő kell, hogy karanténban maradjon. A délelőtti adatok szerint több mint 850 vizsgálatot végeztek el - mondta el Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központ vezetője, aki szerint nem lehet megállítani a vírus terjedését. Már 166 ember van hatósági házi karanténban, vagyis a saját otthonában, amelyet nem hagyhat el külön engedély nélkül. Őket a rendőrség a helyszínen ellenőrzik.
Később azt kérte, hogy az idősek ne menjenek el otthonról, családjaik pedig igyekezzenek minél jobban segíteni nekik. Ezt követően pedig a médiához fordult azzal a kéréssel, hogy minél szélesebb körű tájékoztatást nyújtsanak a megelőzésről, a teendőkről. Felhívta a figyelmet, hogy sok álhír terjed: megalapozatlannak nevezte azokat a híreket, hogy bármely települést is lezárnák. Nem igaz így az sem, hogy Budapestet le akarná záratni a kormány.
A Napi.hu kérdésére elmondta, hogy napirenden van az iskolák bezárásának a kérdése. Lakatos Tibor elmondta, hogy folyamatosan értékelik a helyzetet, amennyiben szükséges, meghozzák az erre vonatkozó intézkedést. Értékelik az esetszámot, a betegség földrajzi kiterjedését, valamint a kutatói tapasztalatokat a betegség természetéről és terjedéséről.
Arra a kérdésre, hogy drágábban árulják egyes kiskereskedők, cégek az arcmaszkokat, fertőtlenítőszereket a rendőrezredes azt mondta, hogy folyamatosan ellenőrzik az értékesítők gyakorlatát.
Arra, hogy az ellátásban lévő orvosok, egészségügyi érdekképviseleti szervek is panaszolják, hogy a fertőzött területeken dolgozó kollégáik nem kapnak megfelelő védőfelszerelést, azt válaszolta az Operatív Törzs műveleti vezetője, hogy folyamatos az ellátás. A tervek szerint a háziorvosok fejenként három darab eszközt kapnak majd, valamint folyamatosan vizsgálják, hogyan lehet a kapacitásokat növelni.
Koronavírus
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve