"Az önkormányzatokkal ott került kapcsolatba, hogy a fővárosi önkormányzat és néhány kerületi, jellemzően ellenzéki vezetésű, önkormányzat rendelt illetve kapott Kínából maszkokat, én ezekért küldtem egy repülőgépet, miután beszéltem Karácsony Gergellyel. Összeszedtük az összes ilyen adományt, elhoztuk Budapestre és odaadtuk nekik" - mondta el Szijjártó Péter külügyminiszter az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
A tárcavezető szerint ebben a helyzetben most mindegy, hogy ki milyen párthoz tartozik. Úgy véli, ilyenkor segíteni kell egymást, mert ez így normális.
A 444 szerint a HírTV-ben pedig arról is beszélt Szijjártó, hogy miután megérkezik Magyarországra egy-egy szállítmány, bekerülnek a központi raktárba, és onnan osztják ki az egészségügyi intézményeknek. Állami Egészségügyi Ellátó Központból a kórházakba kerülnek, ahol állítása szerint hét, tíz napnyi tartalék mindig van. "Nem pontosan értem a problémát, az a baj, hogy a központi raktárban van a védekezéshez szükséges eszköz? Tényleg ez a probléma?" - reagált a kritikákra.
Koronavírus
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve