Mindent megteszek azért munkatársaimmal, hogy a koronavírus által leginkább veszélyeztetett idős korosztályt segítsük a fertőzés elkerülésében. A 70. életévüket betöltött személyeket a kormány arra kéri, hogy lakóhelyüket vagy tartózkodási helyüket ne hagyják el. A kormányrendeletben foglaltakat vállaló 70 év feletti belvárosiak ebédellátásáról igény esetén a Belváros önkormányzata gondoskodik - jelentette be Szentgyörgyvölgyi Péter, az V. kerület polgármestere.
A rendelést az önkormányzat veszi fel, utána 48 órával később már gondoskodnak az ellátásról. Az ételeket házhoz szállítják, egy levesből és egy főételből állnak.
A szolidaritásra hivatkozva kérik, hogy olyan igényelje az ellátást, akinek hozzátartozója, ismerőse erről nem tud gondoskodni, hogy több szabad kapacitásuk maradjon az embereken segíteni.
A szolgáltatás díja 700/nap.
Vidéken is segítenek
Az Infostart a következő támogatásokat találta még.
- Szolnokon elsősorban az idős, egyedülálló, segítségre szoruló lakosoknak segítenek az alapvető élelmiszerek beszerzésében, gyógyszerek felíratásában és kiváltásában.
- Kaposváron az önkormányzat arra kéri az időseket, jelezzék, ha segítségre szorulnak a bevásárláshoz, gyógyszereik beszerzéséhez.
- Komáromban több mint száz önkéntes jelentkezett az elmúlt napokban, hogy idős helybélieknek segítsen.
Az időseknek vigyázniuk kell, mert csalók vadásznak rájuk a járvány miatt
Koronavírus
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve