A Google Trends adatai alapján Magyarországon az utóbbi évben másfélszer annyian keresnek rá a “szemcsepp” szóra, mint az azt megelőző 5 év alatt, egy külföldi kutatás szerint pedig 10-ből 6 embernek romlott a látása, vagy szenved valamilyen szemproblémával a pandémia óta. – áll az eOptika online optikai szaküzlet közleményében.
Az ok egyértelműen a megnövekedett képernyőhasználat.
Az Alcon/Ipsos tavaly júniusi kutatásából kiderült, hogy az amerikaiak 80 százaléka jelentősen több időt tölt el a képernyő előtt, mióta kitört a járvány, és 5-ből 3 ember komolyan aggódik a szeme egészsége miatt. A számítógépes látás szindróma a digitalizáció egyik mellékhatásaként alakult ki. Nemes Nóra, optometrista szerint a képernyőkből érkező kék fény mind élettani, mind szemészeti elváltozásokat okozhat.
"A mesterséges fény mindenütt körülvesz, hiszen mikrokörnyezetünk része. Nem kell ahhoz napi 10 órát gép előtt dolgozni, hogy a szemünk kiszáradjon és elkezdjen fájni a fejünk. A zárt, mesterséges LED vagy egyéb hideg fényekkel bevilágított tér, a képernyőkből érkező kék fény és a hűtő-fűtő rendszerek mind hozzájárulnak a problémához” - tette hozzá a szakember.
A gyakori szemszárazság mellett hosszú távon a kék fény makula degenerációt (retina súlyos károsodása) és szürkehályogot is okozhat, és az alvásminőséget is jelentősen rontja.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve