A negyedik hullám nem hagy maga után annyi halottat, nem lesz annyi lélegeztetőgépes, nem lesz annyi súlyos beteg, erre már biztosíték a körülbelül 65 százalékos átoltottság – fogalmazott a virológus az M1-en.
A fertőződést a vakcina nem akadályozza meg, vagyis a fertőzöttek száma lesz majd magas, de a betegek, a lélegeztetőgépen lévők és a halottak száma nem – tette hozzá.
A szakértő véleménye szerint 80 százaléknál nagyobb a valószínűsége annak, hogy előbb-utóbb mindenki fertőződni fog. Akik nem oltatták be magukat, azok nem védettek, akik oltatták magukat, azok igen. Tehát a különbség annyi, hogy aki oltatta magát az nem betegszik meg, aki nem oltatta magát, az a fertőzés következtében megbetegszik.
„A vakcinák 99 százalék fölötti arányban védenek attól, hogy valaki meghaljon vagy lélegeztetőgépre kerüljön” – fogalmazott Rusvai Miklós.
Elmondta, hogy az oltottak szervezetében nem csak nem alakulnak ki tünetek, hanem sokkal kisebb mennyiségű vírus termelődik, vagyis kisebb lesz a környezet vírusterhelése az oltottak közelében, ezért mások kevésbé kaphatják meg a fertőzést.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve