Keddre virradóra 25 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak Magyarországon, így a fertőzöttek száma a járvány megjelenése óta 808 889 főre emelkedett - közölte a koronavírus.gov.hu
A koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegségben (Covid-19) és szövődményeiben két ember vesztette életét, a halálos áldozatok száma 30 019-re emelkedett. Kedden reggel az aktív fertőzöttek száma 35 421 főre csökkent, a gyógyultaké pedig 773 449 főre emelkedett. Kedden 77 embert ápoltak kórházban, 11 beteg szorult gépi lélegeztetésre.
Az oltási programról a kormányzati járványportál azt írta: a beoltottak száma 5 573 557 fő, közülük 5 311 557 fő már a második oltását is megkapta. A delta vírusmutáns azonban több európai országban erősen terjed, ezért a hatóságok azt kérik, aki még nem oltatta be magát, tegye meg. A megelőzés érdekében az operatív törzs újabb intézkedéseket hozott, így Európában elsőként lehetővé tesszük a harmadik oltást mindenkinek, augusztus 1-től. Az átoltottság növelése érdekében a még be nem oltott időseket személyesen is fel fogják keresni, és iskolakezdés előtt minden oktatási intézményben elérhető lesz az oltás. Továbbra is folyamatosan lehet regisztrálni a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon, az érvényes regisztrációval rendelkezők pedig interneten is foglalhatnak időpontot az oltásra a www.eeszt.gov.hu honlapon.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve