Lázár Vilmos elmondta, minden szakág bevonásával kidolgoztak egy feltételrendszert a rendezők irányába, és azóta már "özönlenek is a nevezések". Díjugratásban már Pünkösd-hétvégén indulnak a versenyek, egyszerre hat helyszínen, 600 nevezőnek tudtak lehetőséget adni. legeredményesebb szakágban, a fogathajtóknál június elején kisebb viadalokkal kezdenek, majd júliusban már országos versenyeket rendeznek.
Jövőre Budapest adott volna otthont öt szakág - díjugratás, díjlovaglás, para-díjlovaglás, fogathajtás és lovastorna - Európa-bajnokságának, azonban az olimpia új, 2021-es időpontjához való közelség miatt a díjugrató, díjlovagló és para-díjlovas szakágakban nincs lehetőség a kontinensviadalok megrendezésére. A szövetség elnöke az MTI szerint megjegyezte, a négyesfogathajtó és a lovastorna kontinensviadalt megrendezik a fővárosban, ami nagy öröm.
Az októberi Nemzeti Vágtával kapcsolatban Lázár Vilmos elmondta, csak az elővágtákkal "csúsztak meg" egy kicsit, ugyanakkor várhatóan augusztus 15-ét követően - amennyiben meg lehet majd tartani a nagyobb rendezvényeket - hat-nyolc ilyen versenyt tudnak majd megrendezni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve