Az ősszel a parlament elé kerülő önkormányzati törvényjavaslatban többek között azt is rögzíthetik, hogy az a polgármester, illetve az a teljes testület, amelynek hivatali ideje alatt adósságrendezési eljárás alá vonják az önkormányzatát, tíz évre veszítse el a választhatósági jogát. A szabályozást idővel az országot eladósító képviselőkre is kiterjesztenék - írta a Magyar Nemzet.
Ha komolyan vesszük, hogy rendet kell tenni az országban, akkor a rendhez hozzátartozik, hogy amennyiben valaki tönkreteszi az országot, annak következménye kell hogy legyen - nyilatkozta Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke.
Kapcsolódó
Kósa arról is beszélt, hogy nem nem lesz szükség mindenhol polgármesteri hivatalra. Polgármester és képviselőtestület mindenhol lesz, de hivatalra nem mindenhol van szükség. Ezer és kétezer között lehet az a szám, "ahol a helyi társadalom, az ügyek számossága megköveteli, hogy legyen valamifajta hivatal" - mondta Debrecen polgármestere.
A kormánypártok népszerűségvesztése mögött Kósa szerint azok a konfliktusok állnak, amelyeket azért vállaltak, hogy az ország kikerüljön a jelenlegi helyzetből. Az ehhez szükséges összes vállalást jövő év végéig teljesíteniük kell, és akkor 2014-ben sem lehet problémájuk - mondta a politikus.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve