A zárt rendezvény délelőtti programjáról a szervező Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöke, Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter számolt be telefonon az MTI-nek. Mint elmondta: Varga Mihály, Matolcsy György és Csaba László között beszélgetés, vita alakult ki egyebek mellett az IMF szerepéről a gazdasági, pénzügyi konszolidációban, amelyről nagyon differenciált értékelést adtak a résztvevők.
"Fontos dolog, hogy lehet IMF-hitel nélkül is élni, mert hogy ez a normális állapota egyébként minden országnak (...), de ha már megállapodást kötünk, akkor nekünk jó megállapodást kell kötnünk" - idézte fel a kerekasztal-beszélgetésen elhangzottakat Balog Zoltán.
Kapcsolódó
Az előadók az elmondása szerint kifejtették, hogy van rossz és van jó IMF-megállapodás, így most az előző kormánynak kellene előállnia és elmondania, pontosan milyet is kötött a Valutaalappal, az valóban jó megállapodás volt-e, és amit "most próbálnak számon kérni a jelenlegi kormányon, azt annak idején ők hogy kezelték".
Varga Mihály, Matolcsy György és Csaba László megerősítette, hogy Magyarország alapvetően biztonsági hitelre tart igényt - tette hozzá.
Orbán 2,5 órát kap
A kötcsei találkozó délutáni programjában szerepel Rogán Antal, Fidesz-frakcióvezető félidős értékelése, Maruzsa Zoltán - aki az MTI korábbi információi szerint az új felsőoktatási helyettes államtitkár lehet - előadása a felsőoktatás és az értelmiség viszonyáról, Balog Zoltán beszéde a szegénység elleni stratégiákról, majd az utolsó két és fél órában Orbán Viktor felszólalása és a miniszterelnökkel való beszélgetés zárja a rendezvényt.
A kötcsei "pikniket" 2004 óta rendezik meg fideszes politikusok és a jobboldali értelmiségi holdudvar részvételével a Somogy megyei településen.
Tavaly szeptemberben, a tizedik találkozón Orbán Viktor egyebek mellett arról beszélt, hogy a kabinet tovább fog menni az államadósság csökkentésének útján. Magyarországnak egy új világrendben kell sikeresnek lennie a válság után, ehhez az ország kiszolgáltatottságát okozó államadósságot kell csökkenteni - mondta akkor még a miniszterelnök szóvivőjeként Szijjártó Péter Kötcsén a tanácskozáson elhangzottakról.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve