A friss Magyar Közlönyben jelent meg a kormány 1418/2016. (VII. 29.) számú kormányhatározata "a Modern Városok Program keretében végrehajtandó fejlesztések megvalósításáról" címmel, amely azt rögzíti, hogy a kormány
- egyetért azzal, hogy a Modern Városok Program keretében megvalósuló azon beruházások, amelyek költségei elszámolhatóak valamelyik operatív programban, kizárólag európai uniós alapokból származó támogatások bevonásával valósuljanak meg
- felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert és az irányító hatóságokért felelős minisztereket, hogy a Modern városok program keretében tervezett fejlesztések tekintetében az operatív programokhoz történő illeszkedés vizsgálatát tegyék meg. Ezen feladatkörért a Miniszterelnökséget vezető miniszter és az érintett miniszterek a felelősek, a határidő pedig folyamatos.
- felkéri az érintett megyei jogú városok önkormányzatait, hogy a nemzetgazdasági miniszter bevonásával, kezdeményezzék az integrált területi programok módosítását azok felülvizsgálata során. Itt Varga Mihály felelős, a határidő pedig szintén folyamatos.
- felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a feladat végrehajtásáról számoljon be a kormánynak. Ezért Lázár János a felelős és első alkalommal 2016. október 31-én kell beszámolnia, azt követően pedig félévente.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve