A portál találta meg a kormany.hu-n a Kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet módosításáról rendelkező előterjesztés tervezete nevű dokumentumot, amely ugyan egyelőre még csak tervezet, de ismerve a magyar kormány labdarúgáshoz fűződő viszonyát, valamint látva az előterjesztés részletességét, semmi kétség, hogy komoly a szándék a labdarúgás oktatásának kerettantervbe ültetésével kapcsolatban.
Az iskolai labdarúgás kerettantervére vonatkozó előterjesztés egyből az első mondatában leszögezi, hogy fiúkra és lányokra egyaránt kötelezővé tenné a futballoktatást, méghozzá egyből az első évfolyamtól kezdve. A célok és feladatok felsorolásában ilyen megállapítások találhatók 6-7 éves gyerekekkel kapcsolatban: "A legtöbb gyermek számára a labdarúgás egyet jelent a szórakozással, a társas együttlét és az önkifejezés fő formájával".
Az előterjesztés évfolyamokra bontva, igen részletesen taglalja, hogy a heti két kötelező fociórán milyen tananyagot kell elsajátítaniuk a gyerekeknek- írta az Origo. A két évfolyamos ciklusokra bontott fejlesztési szakaszok mindegyikénél meghatározták a várható eredményeket. A tervezet értelmében az iskoláskorú magyar népesség egészen 18 éves koráig tanulná a labdarúgást, de a beadványtervezethez mellékelt hatásvizsgálati lap szerint bár mindez 400 ezer gyereket és 8 ezer pedagógust érint, "költségvetési egyenlegrontó hatása nincs" - azaz nem kerül pénzbe sem az ehhez nyilvánvalóan hiányzó pedagógusok képzése, sem a szintén nyilvánvalóan hiányzó infrastruktúra kialakítása, sem az egész tervezet eszközigénye - tamáskodik a portál.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve