A devizatartalék jelenleg elég magas szinten van ahhoz, hogy egy ilyen célra felhasználja egy részét az MNB - véli Barta György, a CIB Bank szakértője. Ha a devizahitelek 20 százalékát végtörlesztenék, akkor az megközelítőleg 3-3,5 milliárd euróval terhelné meg a tartalékot, amely a piac számára elfogadható szintet jelentene. (Amint arról beszámoltunk, ez közel 10 százalékkal csökkentené a tartalékot.) Mindez ráadásul csökkentené az ország devizakitettségét, még akkor is, ha épp a jobb adósok kerülnének ki a rendszerből.
Forián Szabó Gergely, a Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója szerint ez a 20 százalék ráadásul igen óvatos becslés, azaz ennél jóval kisebb lehet a valós arány. A kockázat a svájci frank euróhoz viszonyított árfolyamának rögzítésével a forint/euró kurzusra szűkült, amely az MNB bejelentésének köszönhetően konszolidálódni kezdett. A piac az átváltás hatását már korábban elkezdte beárazni, és a jegybank bejelentése az jelentősen tompította a forint gyengülésére vonatkozó várakozásokat, ez már most látszódik az árfolyamon.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve