Március 11. és augusztus 8. között 71 907 méltányossági kérelem érkezett az adóhivatalhoz.
Ebből mintegy hatezer volt a koronavírusra specializált kérelem, amelyben még a veszélyhelyzet időszakában, illetve az azt követő 30 napban a cégek részére biztosított, a fizetendő adó csökkentését lehetővé tevő kedvezmény igénybevételére adtak be - sorolta a számokat az államtitkár az MTI összefoglalója szerint.
Összesen 148 milliárd forint összegű adóra adtak be kérelmet a vállalatok. Az érintetteknek eddig 574 millió forintnyi adót engedett el az adóhivatal.
Izer Norbert azt is elmondta, hogy kormány egyik legfontosabb elvárása a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal szemben továbbra is az, hogy a járvány hatásait figyelembe véve méltányosan járjon el adóügyekben. Erre továbbra is szükség van, bár a gazdaság teljesítménye a második negyedéves mélypontot követően már a kilábalás jeleit mutatja, ahhoz, hogy a gazdaság mielőbb visszatérjen a válság előtti pályára, és az uniós átlagot jelentősen meghaladó növekedést érjen el, nélkülözhetetlen a méltányosság a vállalkozások adóügyeinek elbírálásában.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve