Eredménytelenül zárult a BKV-nál múlt pénteken a sztrájk előszobájának számító kollektív munkaügyi vita első fordulója. A cég vezérigazgatója változatlanul 8 százalékot ajánlott, így a szakszervezetek is kitartottak a 15 százalékos követelés mellett. Folytatás holnap, február 18-án. A sztrájk előkészítése megkezdődött - közölte a Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ).
A BKV vezetése továbbra is 8 százalékos fizetésemelést szeretne, ezzel szemben a szakszervezetek 15 százalékos bérnövekedést szeretnének elérni. Az EKSZ közölte azt is, hogy a kollektív munkaügyi vita első fordulójában a közvetítésre felkért független szakértő is azt tanácsolta Bolla Tibor vezérigazgatónak, hogy állapodjon meg az érdekképviselettel valahol az ajánlat és a követelés között, s ehhez mérten kérjen megfelelő pénzügyi forrást a tulajdonostól, a fővárosi önkormányzattól.
Kapcsolódó
A felek kedden újra tárgyalóasztalhoz ülnek, ha nem sikerült összehozni a megállapodást, akkor a szakszervezetek sztrájkbizottságot alakítanak, s így tárgyalnak tovább a cégvezetéssel, ezúttal már például a munkabeszüntetés idején is kötelező elégséges szolgáltatás részleteiről. Ha még ebben sem tudnak majd megegyezni, bíróságnak kell döntenie.
A közszolgálati cégeknél a munkabeszüntetést erősen korlátozza a sztrájktörvény, amely szerint a leállás idején is 66 százalékos szolgáltatást kell biztosítani.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve