A Magyar Közlönyben megjelent határozat az alap célját így határozza meg: a kirgiz gazdaság szempontjából fontos projektek finanszírozásában való részvételt hitelnyújtással, tőkeági finanszírozással vagy egyéb pénzügyi instrumentum biztosításával.
Az alapító okiratot a külgazdasági és külügyminiszternek - a pénzügyminiszter bevonásával, a Magyar Export-Import Bank Zrt. szakmai közreműködésével - október 31-ig kell véglegesítenie a kirgiz féllel.
Idén júliusban a kormány 20 darab lélegeztetőgépet ajándékozott a Kirgiz Köztársaságnak azokból a gépekből, amelyeket feleslegesen szerzett be. Még 2018 szeptemberében jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kirgiz fővárosban, hogy a közép-ázsiai országok egyre komolyabb gazdasági fejlődésen mennek keresztül, ezért a magyar gazdaságnak kifejezetten érdeke, hogy kivegye a részét és hasznát ebből a fejlődésből.
Hivatalos látogatásra érkezett Magyarországra Kirgizisztán elnöke - erről Orbán Viktor magyar kormányfő számolt be közösségi oldalán. A kirgiz elnök látogatása során a két állam együttműködését stratégiai partneri szintre emelő dokumentumot írnak majd alá, amely a gazdaság, a kereskedelem, az oktatás és a nemzetközi politika területén bővíti az eddigi együttműködést.
Kedden kirgiz-magyar üzleti fórumot is tartanak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve