A Magyar Közlönyben frissen megjelent kormányrendelet október 1-től ingyenessé teszi az influenza megbetegedés elleni védőoltáshoz szükséges oltóanyagot, a 2020-as és 2021-es évre.
Eszerint a SARS-CoV-2 RT-PCR mintavételt és laboratóriumi vizsgálatot 19 500 forintos térítési díjat nem kell megfizetnie annak, aki a mintavételt és laboratóriumi vizsgálatot az Egészségbiztosítási Alap terhére veszi igénybe. Technikailag ez akkor fordulhat elő, ha valaki mutatja a koronavírus-fertőzés tüneteit, háziorvosi pedig elrendeli a mintavételt. Kivételt jelenthet még, ha kontaktként lépett kapcsolatba fertőzöttel, és dönt úgy a helyi járványügyi hatóság, hogy szükséges a tesztelése.
Kapcsolódó
A hatósági árak bevezetését már szerdán közölte a miniszterelnök, azóta már egy azonos tárgyú állásfoglalást az országos tisztifőorvos, Müller Cecília is kiadott. Több magánlabor és szolgáltató viszont az ár bevezetése után leállt a teszteléssel, sok piaci szereplőnek ugyanis önköltségi, vagy az alatti szintet jelent a meghatározott ár. Részletesen ebben a cikkünkben írtunk a helyzetről:
Sorra mondják le a magánlaborok a koronavírus-tesztelést
Egy nap alatt több magánegészségügyi szolgáltató, amely vállalta PCR-tesztek levételét, visszamondta a szolgáltatását, mert a magyar kormány hatósági árassá tette a PCR-vizsgálatokat. A meghatározott 19 500 forintos szint a legtöbb laboratórium számára nullszaldós vagy már ráfizetéses munkát jelent. Még csak nem is ők, hanem a magánrendelők kerültek nehéz helyzetbe, mert ők többet fizettek a minták vizsgálatáért.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve