Egyelőre nem áll szándékában a kormánynak megemelni a közmunkások bérét 2019-ben. A tervek szerint azonban bizonyos feltétel mellett mégis lehet olyan közmunkás, aki többet kereshet majd az idei bérénél - írta mfor.hu. A jövő évi költségvetésben ugyanis tovább szűkítette a kormány a közfoglalkoztatásra fordítható előirányzatot, így mindössze 180 milliárd forint jut majd a Start-munkaprogramokra.
"A 2019. évi előirányzat a jelenlegi közfoglalkoztatási bérekkel számolva közel 123 ezer álláskereső közfoglalkoztatását tenné lehetővé" - olvasható a kormány.hu-ra feltöltött, közfoglalkoztatással összefüggő rendeletek módosítására irányuló rendelettervezet mellékletében. A Belügyminisztérium, mint előterjesztő tehát jövőre is befagyasztaná a közmunkás béreket, melyek így már 2017 óta változatlanok maradnának. Az idei évig egyáltalán nem volt példa arra, hogy a kormány változatlanul hagyta volna a közmunkás béreket. Most azonban úgy vélik, a befagyasztott bérek is egyfajta ösztönzőként hathatnak a közmunkásokra, akik így - látva a piacon elérhető egyre magasabb minimálbért és fizetéseket - nagyobb késztetést érezhetnek az elsődleges piacon történő elhelyezkedésre - írta az mfor.hu.
Kapcsolódó
A jelenlegi elképzelések szerint a közmunkás bér szakképzetlen dolgozók esetében maradna bruttó 81,5 ezer forint (nettó: 54,2 ezer), a szakképzett foglalkoztatottak esetében pedig bruttó 106,5 ezer, ami nettó 70,8 ezret jelent. A benyújtott előterjesztés szerint a kormány úgy hagyhatja változatlanul a béreket, hogy közben mégis lesz, aki többet kereshet. Ennek egész egyszerűen az a feltétele, hogy a közfoglalkoztatott szakképesítést szerezzen. Ezen a téren könnyítene a kormány a végzettségi korlátok feloldásával.
"A közfoglalkoztatott munkavállaló részére a garantált bér abban az esetben is megadható lenne, ha az egyén nem rendelkezik középfokú iskolai végzettséggel, de az állam által elismert szakképesítést (OKJ) megszerezte, függetlenül attól, hogy azt iskolarendszerű vagy iskolarendszeren kívül szerezte" - olvasható az indoklásban.
A Népszava írt arról korábban, hogy a munkaerőhiányra hivatkozva építi le a kormány a közmunkáslétszámot, ám a mesterségesen felpumpált rendszerből nem könnyű kilépni. A kormány ugyanis erőteljesen, mintegy 40 milliárd forinttal megvágta a közmunkaprogramokra szánt idei keretet: a tavalyi 266 milliárd forint helyett az idén csak 225 milliárd forintot szánnak rá. A cél, hogy 2020-ra 150 ezer főre csökkenjen a közfoglalkoztatottak száma.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve