Kevés magyar makroadat érkezik a jövő héten. A KSH szerdán a legfrissebb, októberi munkaerőpiaci statisztikákat publikálja. Minden valószínűség szerint a számok továbbra is rendkívül feszes munkaerőpiacot mutatnak majd. A munkanélküliségi ráta hónapok óta stabilan a teljes foglalkoztatást jelző négy százalékos szint alatt jár, szeptemberben 3,8 százalék volt.
Az ÁKK a szokásos keddi háromhónapos dkj-aukció mellett csütörtökön éves papírokat kínál fel az elsődleges forgalmazóknak.
Szintén csütörtökön derül ki, hogyan alakult a beruházások értéke 2018. harmadik negyedévében. Idén április-júniusban még tartott a dübörgés. A beruházások volumene ugyanis 15 százalékkal haladta meg az előző évi magas bázist. A beruházások növekedése szinte a teljes magyar gazdaságot jellemezte. Így 2018 első félévében a beruházások volumene 13 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
Pénteken pedig az MNB publikálja a befektetési alapok mérlegének októberi alakulását.
A héten az euróövezetben főleg inflációs statisztikák és bizalmi indexek uralják majd a híreket - a politikai fejlemények (brexit és németek) mellett. Többek közt a novemberi előzetes inflációs adatok, a német Ifo-index és az euróövezet gazdasági hangulatindexe állhat a figyelem középpontjában. A piaci várakozások alapján a bizalmi indexek nyomán vélhetően mind bizonytalanabbá válnak a növekedési kilátások.
Az euró övezet fogyasztói árindexe az olajárak alakulásával párhuzamosan kissé csökkenhette novemberben, a maginfláció esetében azonban minimális emelkedést (de még mindig célérték alatt) prognosztizálnak az elemzők. A pénzromlás üteme az októberi 2,2 százalékról ugyanis 2,1 százalékra szelidülhetett.
Az USA-ban is fogyasztási és jövedelmi adatokat publikálnak, valamint szerdán kijön a harmadik negyedéves GDP-re vonatkozó második becslés - a piac szerint az első becslés 3,5 százaléka után 3,6 százalék lehet az új érték.
Így a Fed decemberre várt kamatemelésére vonatkozó várakozásokat valószínűleg nem, de a 2019-es kamatpályával kapcsolatos elképzeléseket árnyalhatják a jövő héten érkező amerikai adatok.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve