Kilábalt a madárinfluenza-járvány okozta válságból a hazai kacsa-liba ágazat. Szabó Miklós, a Magyar Lúdszövetség elnöke a lapnak elmondta: a heti, illetve a havi termelést mára sikerült az átlagos szintre emelni, az egész éves veszteséget azonban így sem tudták pótolni. Míg egy átlagos évben 26-28 millió kacsát dolgoznak fel a hazai vállalkozások, addig idén a becslések szerint ez a szám 16-18 millió körül alakulhat.
A madárinfluenza Európa-szerte gondokat okozott. A pecsenyekacsa és a májért tartott hízott áru piacán is jelentős hiány alakult ki, amit a mai napig nem sikerült pótolni. A kereslet ugyanakkor továbbra is nagy, főként a németországi áruházláncok ostromolják ajánlataikkal a magyar feldolgozókat. "A hazai megrendeléseket teljesítjük, ám a külföldi piacainkat nem minden esetben tudjuk ellátni" - emelte ki a szakember az MTI szerint.
Szabó Miklós szerint az ma már nem fordulhat elő, hogy a vásárlók üres polcokkal találkozzanak, kacsahússal az egész országot el tudják látni, és a libahús kínálata is csak a kereskedőkön múlik. Amelyik áruházlánc időben, elegendő mennyiséget rendelt, annak az előttünk álló Márton-napi és a karácsonyi szezonban sem kell hiánytól tartania.
A megnövekedett kereslet az árakra is hatással volt, bár a szakember szerint a drágulás nem volt jelentős. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az előző évhez képest 10 százalékkal nőtt a kacsa- és a libahús ára a hazai piacon.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve