A közönséges kullancs tavasszal és ősszel támad leginkább, csak azért okozza nyáron a legtöbb megbetegedést, mert mi akkor töltjük a legtöbb időt a természetben. A kullancs 5-6 fok fölött akár télen is aktív, de Szibériában is képes átvészelni a telet – mondta Földvári Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa a rádióban.
A parazitológus terepvizsgálatainál ezen a télen is tapasztalt kullancsaktivitást, és miután kevés volt az igazán fagyos napok szám, így arra lehet számítani, hogy kevesebb semmiképpen nem lesz, mint tavaly volt. Ráadásul az enyhe télnek köszönhetően a rágcsálópopuláció is nagyobb számú, így több táplálékforrása lesz a kullancslárváknak. Majd amikor átvedlenek a következő fejlődési stádiumba, felsokszorozódik a hatás, és még több gazdakereső kullancs fog embert megtalálni.
Kapcsolódó
Vagyis a szokásosnál semmiképp sem enyhébb, inkább intenzívebb kullancsaktivitás várható ebben az évben is - véli a szakember.
Földvári Gábor szerint a távoltartó sprayk az ember számára sem adnak 100 százalékos védelmet. Az a leghatékonyabb, ha alaposan átnézzük magunkat az erdőjárás vagy a kerti munka után. Ha ugyanis még aznap eltávolítjuk a kullancsot, a kórokozó bejutására nincs esély. Ha netán erre csak másnap kerül sor, legyünk figyelmesek a csípés helyére. Az 1-2 centis piros elváltozás esetében még nem kell Lyme-kórra gondolni, de ha ez már 4-5 centinél nagyobb, növekszik és vándorol, mindenképp orvoshoz kell fordulni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve