Az államtitkár arra reagált, hogy Michael Roth, a német külügyminisztérium európai ügyekért felelős államminisztere budapesti látogatásán hétfőn azt mondta: "sem a magyaroknak, sem a németeknek, sem Európának nem áll érdekében, hogy Magyarország politikailag és gazdaságilag is elszigetelődjön". Magyar Levente kijelentette: "Magyarországot semmiféle elszigetelődés nem veszélyezteti".
A magyar-német kereskedelmi forgalmi adatok azt mutatják, hogy a magyar kereskedelmi kapcsolatok egynegyede Németországhoz kötődik, a német vállalatok több milliárd euró értékben fektetnek be Magyarországon, az összes magyarországi befektetés egynegyedét német cégek adják, amelyek több százezer magyar embernek adnak közvetlenül megélhetést - magyarázta. Hozzátette: kiválóak a politikai, a kereskedelmi és a kulturális kapcsolatok Németországgal.
Magyar Levente szerint "ezer szállal kapcsolódik Magyarország Németországhoz, tehát egy német miniszter szájából azok a szavak, mely szerint Magyarországot elszigetelődés veszélyeztetné, nehezen értelmezhetőek". Senkinek nincs félnivalója ezzel kapcsolatban, a magyarok demokrácia iránti elkötelezettségét pedig jól bizonyítja, hogy történelmük során a magyarok "vérüket adták a függetlenségért és a demokráciáért" - jelentette ki.
Az államtitkár példaként említette az 1956-os eseményeket, továbbá utalt arra is, hogy 25 évvel ezelőtt a magyar nép vérontás nélkül kivívta függetlenségét, és ezzel "megrogyasztottuk" a kelet-európai kommunista rendet, ami jelentős mértékben hozzájárult Németország újraegyesítéséhez is.
Magyar Levente közölte: Michael Roth kedden találkozik Szabó Lászlóval, a tárca parlamenti államtitkárával.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve