A gyanúsítottak élet-halál harcra tenyésztették, tréningezték, és képezték a kutyákat - írja a hvg.hu.
Kutyaviadalok szervezőin és résztvevőin ütöttek rajta a Terrorelhárítási Központ bevonásával a rendőrök szombat reggel egy Nyíregyháza külterületén fekvő ingatlanon.
Kapcsolódó
A rendőrség közleménye szerint az ingatlant az állatok tartására, kiképzésére és harcoltatására alakították ki. A viadalt annak használója, a 46 éves nyíregyházi L. T. szervezte és tartotta meg. Az ő egyik kutyája volt a nap első mérkőzésének egyik szereplője, amely olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen elpusztult.
A rendőrség szerint megalapozott a gyanú, hogy a férfi a kifejezetten a viadalokra tenyésztett és vásárolt kutyákkal olyan kegyetlenül bánt már a felkészítésük során, hogy azok még a harc előtt megsérülhettek, esetleg el is pusztulhattak.
A férfi hasonló érdeklődésű ismerőseivel főként a közösségi oldalakon keresztül került kapcsolatba, velük szervezte a tiltott viadalt. A szombati eseményre a 42 éves kótaji B. B.-vel közösen készült. Az ismerősök - hasonlóképpen tartott kutyáikkal - résztvevőként, bíróként, nézőként voltak jelen a mérkőzéseken, amelyekre fogadásokat is kötöttek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve