Valószínűleg focistáink sokkal inkább foglalkoztak a pályán zajló dolgokkal, mint az üzleti ügyekkel tavaly, hiszen az mfor.hu által vizsgált 15 focisták kezében lévő cég zöme veszteségesen működik - írta a hírportál. Négy esetben egy forintárbevétel nem sok, annyi sem keletkezett, míg bizonyos - kötelező jellegű - költségek egy cég életében akkor is felmerülnek, ha az semmilyen tevékenységet nem végez.
A vizsgált 15 cégből négynek egy forint árbevétele nem volt tavaly, kilenc zárta veszteséggel 2019-et,
nyolcnak a negatív tartományban van a saját tőkéje, közülük négy esetben legalább két egymást követő évben ez volt a helyzet, egy esetben pedig, Böde Dániel Felkov Bt.-jénél a negatív saját tőke problémája 2016 óta fennáll.
A legnagyobb árbevételt tavaly Tőzsér Dániel cége, a Rosegold Ingatlanfejlesztő Kft. érte el, 685,5 millió forintot, amitől közel 100 millióval marad le az aktív válogatott játékos Szalai Ádám OLS-Omega-Laser-Steeltec Kft.-jének 573,2 milliós bevétele. A legnagyobb profitot Torghelle Sándor és Juhász Roland közös cége könyvelhette el: a TS&JR Property Kft. 20,99 millió nyereséggel zárta 2019-et. Mögötte található Szalai Ádám említett érdekeltsége 14,5 milliós profittal. Osztalékfizetés azonban egyik esetben sem történt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve