Az ázsiai márványospoloska a Távol-Kelet trópusi, szubtrópusi területein honos rovar, nemzetközi szállítmányokkal, turisták bőröndjeibe bújva potyautasként érkezett Észak-Amerikába és Európába. Hazánkban Budapesten észlelték először 2013-ban, az azóta eltelt néhány évben viszont rettegett hírnévre tett szert főleg a városi lakosság körében.
Ez a poloska a tél elől fagytól védett zugokat keres, ráadásul úgy tűnik főleg emberi településeken, ezért az első hűvösebb őszi napok beköszöntével akár naponta több tucatnyi rovar próbál bejutni a lakásokba. Ha az ember agyoncsapja őket megpróbálja kitessékelni, védekezésként átható, bűzös váladékot bocsát ki.
A szerda, csütörtök folyamán érkezett, tartósnak ígérkező lehűlés következtében a behúzódás minden bizonnyal fokozódik - mondta Kóbor Péter biológust, a Magyar Természettudományi Múzeum Szipókás rovarok gyűjteményének kurátora a portálnak.
Ráadásul minden jel arra mutat, hogy egy vegetációs időszakban az ázsiai márványospoloskák két generációja is ki tud fejlődni Magyarországon. Az ázsiai márványospoloskák bázisként használják a városokat. Miközben országszerte egyre több helyen jelennek meg lehet, hogy télre behúzódnak a városokba, majd tavasszal innen rajzanak szét ismét táplálkozni és szaporodni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve