Azok a dolgozók, akik találkoztak a polgármesterrel, karanténba kell vonulniuk, otthonról dolgoznak. A legutóbbi polgármesteri tájékoztatás alapján két hete történhetett valami a településen, mert akkor hirtelen megugrott a karanténban lévők száma - olvasható a portálon.
A polgármester korábban megerősítette, hogy augusztus közepén volt lakodalom a családjában, előtte pedig járt a Gyergyó-hétvége rendezvényen is, illetve a kecskeméti Hírös Napok fesztiválon is.
Kapcsolódó
A polgármester az elmúlt két hétben nem találkozott a szabadságát töltő alpolgármesterrel, így mostantól ő irányítja a települést - írta a Facebookon.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve