A kormány célja a 200 ezer, korábban rokkantnak nyilvánított ember közül lehetőség szerint minél többet visszaterelni a munkaerőpiacra. Tavaly januártól ezért alakította át radikálisan a fogyatékos-ellátások rendszerét, megszűntetve a rokkantnyugdíjat, és kötelezve komplex felülvizsgálatra a rokkantakat.
A hivatalos adatok szerint tavaly valamivel több, mint 44 ezer ember felülvizsgálatát végezte el a szakhatóság. Az érintettek 11 százalékáról állapították meg, hogy egészségkárosodásuk mértéke nem éri el a 40 százalékot, ezért ők elestek mind a rokkant-, mind pedig a rehabilitációs ellátástól. Ez utóbbira a felülvizsgáltak közül több mint tizenkétezren váltak jogosulttá, míg a vizsgálaton részt vettek nagyobb részét, több mint 27 ezer embert továbbra is rokkantnak minősítették.
A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalhoz (NRSZH) közben 38 ezer új rokkantsági igény is érkezett. Ezek 22 százalékát elutasították, 25 százalékát rehabilitációs ellátásra, míg a kérelmezők nagyobbik hányada rokkantsági ellátásra jogosultnak minősült.
Az új igények száma folyamatosan csökken: az ezredfordulót követően is még évi százezer fölött volt, addig 2005 óta évről-évre tízezrével kevesebben kérik leszázalékolásukat, és a tavalyi igényszám már mindössze fele annyi, mint a két évvel korábbi - írta a Világgazdaság.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve