Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint a foglalkoztatás és a reálbérek folytatódó növekedése, valamint a magas szinten stabilizálódó fogyasztói bizalom hatására folytatódhat a kiskereskedelmi forgalom élénk növekedése a következő hónapokban, az év második felében ugyanakkor a tavalyi magas bázis miatt némileg mérséklődhet a bővülés üteme.
Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy a nyers adatok szerinti növekedés lassult áprilisban. Úgy fogalmazott: konkrét következtéseket korai lenne levonni, ám úgy tűnik, hogy az idén elmaradt a korábbi évek tavaszi hónapjaiban megszokott gyorsulás, azaz a kiskereskedelem dinamikája lassult, és ebben szerepe lehet a vasárnapi boltzár bevezetésének.
Barczel Vivien, az Erste Bank Hungary elemzője kiemelte, hogy a kiskereskedelmi forgalom áprilisi növekedésében a nem élelmiszer-kiskereskedelem és az üzemanyag-forgalom játszott szerepet. A szakember szerint az év további részében is folytatódik a kiskereskedelmi forgalom bővülése, és a háztartások fogyasztása válhat a fő húzóerővé a bruttó hazai termék (GDP) növekedésében.