A Napi-konszenzusnak megfelelően év végére 4,1 százalékra mérséklődött a novemberi 4,3 százalékos infláció - derült ki KSH-adatokból. Ez havi szinten 0,2 százalékos emelkedést jelentett.
Az adóváltozások novemberben (jövedéki adó) és januárban (áfa) hatottak egyértelműen a fogyasztói árakra. Az előbbi egy gyors ütemben megjelenhetett a számokban. Volt akik szerint még decembert is átitathatta a cigaretta drágulása, de valószínű, hogy az áremelések nagy többségben már megjelentek ekkorra az árakban. Az adatok ugyanakkor azt mutatják, hogy a dohányáruk még az év utolsó hónapjában is, az átlagosnál nagyobb 2,3 százalékkal növekedtek novemberhez képest.
Kapcsolódó
A dízelolaj árának ütemét is növelte a jövedéki adó, ennek decemberi értékének megítélését nehezíti a benzinár alakulása miatt. Összesen 0,4 százalékkal vált novemberhez képest olcsóbbá a járműüzemanyag, szemben a korábbi két hónap összesen 6,2 százalékos drágulásával.
Így 2011 egészében 3,9 százalékkal emelkedtek átlagosan az árak. Idénre 4,9 százalékos átlagos fogyasztói árindexszel számolnak az elemzők.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve