A nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportjának vezetője az MTI-hez pénteken eljuttatott reakciójában úgy fogalmaz: Mesterházy Attilának és pártjának azt ajánlom, hogy bár számukra bizonyára nehéz, de barátkozzanak meg a gondolattal, hogy Orbán Viktor legalább 2014-ig Magyarország miniszterelnöke lesz.
Lázár János szerint a szocialista frakcióvezető szavai csak azt bizonyítják, hogy Mesterházy Attila is beállt azoknak a sorába, akik az euróválságot felhasználva akarják gyengíteni a demokráciákat azzal, hogy az országok élén ne az emberek által megválasztott vezetők legyenek.
"Ahogy korábban, úgy most is azt javaslom Mesterházy Attila frakcióvezető társamnak, akinek egészsége már csak kollegiális szimpátiából is fontos számomra, - hogy ne halogassa tovább orvosa felkeresését" - fűzi hozzá a Fidesz-frakcióvezetője, megjegyezve szerinte Mesterházy Attila nem fogadta meg korábbi felhívását, így "elmeállapota azóta súlyosbodott".
Lázár János azt ajánlja az MSZP elnök-frakcióvezetőjének, hogy "látogasson el Hódmezővásárhelyre, ahol egy átfogó, feltáró kivizsgálás keretében megismerheti a város kiváló orvosait, akik minden bizonnyal hasznos tanácsokkal tudnák ellátni".
Mesterházy Attila sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: "sajtóhírekre apellálva mondtam azt, hogy úgy tudom, hogy Lázár János gazdája volt, házigazdája volt egy ilyen megbeszélésnek Hódmezővásárhelyen az elmúlt egypár hétben. Ha ez így van, akkor ez szerintem egy helyes irány, ezt erősíteni kellene, ha nem így volt, akkor is kellene rajta gondolkodni, mi van akkor, ha Orbán Viktor olyan szinten hiteltelenedik el a nemzetközi környezetben, mint ahogy azt Berlusconi esetében is láthattuk, vagy éppen Papandreu görög miniszterelnök esetében".
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve