A kancelláriaminiszter a parlamentben, a dolgozószobájában tartott beszélgetésen leszögezte, arról született megállapodás, hogy papíron sem ő lesz Rogán Antal hivatali főnöke. A politikai kabinetfőnöki poszt pontos feladatköri leírását később határozzák meg, és ezt majd akkor közösen jelentik be Rogánnal - olvasható az Index.hu-n.
Lázár és Orbán hétfőn délelőtt az Országgyűlés ülése előtt tárgyaltak a vitás kérdésekről. A Miniszterelnökséget vezető miniszter, miután kilépett Orbán parlamenti dolgozószobájából, bár látszott, hogy feszült tárgyaláson van túl, nem volt hajlandó nyilatkozni. A miniszterelnököt is hiába kérdezte délután a sajtó, tizedszerre sem volt hajlandó meghallani a kérdést - számolt be a portál.
Lázár János szerdán, a Fidesz velencei frakcióülésén jelezte, hogy lemond, amennyiben nem sikerül rendezni Rogán Antal új posztjával kapcsolatos kifogásait. A kancelláriaminiszter akkor hétfő délelőttig adott - lényegében - ultimátumot, és a jelek szerint sikerült is az akaratát keresztül vinnie a miniszterelnökkel szemben.
A miniszter a múlt heti kormányinfón, csütörtökön is érzékeltette: nem szeretné, hogy Rogán szervezetileg hozzá tartozzon, és ő viselje a felelősséget Rogán lépéseiért. Azt mondta: a miniszterelnök fogja tájékoztatni az érintetteket, milyen módon nevezi ki Rogánt, és ha erről megkérdezi az ő véleményét, " azt tudom mondani, amit tőle tanultam: a végrehajtó hatalomhoz felelősségnek is kell társulnia".
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve