Új önkormányzati rendszer alapjait teremtené meg a kormány azzal, hogy a fennmaradó adósságállományt is átvállalná az állam a településektől - tudósít a portál. Lázár János a hódmezővásárhelyi közgyűlésen ugyanis bejelentette, hogy a kormány alaposan mérlegeli: a települések fennmaradó adósságállományát is átvállalja 2014. január elsejével.
Elmondása szerint "nulla állapotot" érhet el minden településen az adósságállomány. A közeljövőben minden városnak, községnek gazdasági, fejlesztési terve lesz a tervek szerint. Arról is beszélt, hogy megyei jogú városok egyenkét 10 milliárd forintot kapnának, ezt azonban kizárólag gazdaságfejlesztésre fordíthatják.
Az OTP számára kedvezőtlen hír megjelenését követően a bank részvényei már 1,7 százalékos mínusznál jártak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve