Többek között a rendőrség, a Nemzeti Védelmi Szolgálat és az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársainál lehetne a munkaidőn túl is fegyver, ha elfogadják az ezzel kapcsolatos szabályváltoztatási tervezetet - derül ki a Magyar Idők (MI) cikkéből. A lap birtokába került belső körlevél megkönnyítené a Belügyminisztérium alá tartozó fegyveres szervezetek dolgozóinak, hogy önvédelmi fegyverhez jussanak.
Jelenleg azt mérik fel, hogy milyen munkakörökben lenne indokolt az önvédelmi fegyver viselése munkaidőn kívül is. A körlevél szerint a rendvédelmi szervek "szenzitív munkaköreit betöltő, illetőleg hivatásos személyi állománya" viselhetne ilyen fegyvert.
A Belügyminisztérium eddig nem támogatta a hasonló kezdeményezéseket, szigorúan szabályozta az önvédelmi fegyverek tartását. Inkább a szolgálati fegyverek szolgálaton kívüli használatának bővítését fogadták volna el. Az MI tudomása szerint most megosztja a kérdés a rendőri vezetőket. Van, aki támogatja a fegyvertartást, van, aki nem. A BM akkor lazítana, ha a testületek vezetői egyetértenének ezzel.
A 40 ezer rendőrből az utóbbi években két-három követett el öngyilkosságot szolgálati fegyverével, míg a teljes lakosság körében 100 ezer emberre 21 öngyilkosság jut - emlékeztetett a lap.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve