Most még folyik a hajózás, de a hajók kisebb merülése érdekében már csak könnyítésekkel, ami plusz költséget jelent az áru átrakása miatt - fejtette ki Szalma Botond szerdán az MTI érdeklődésére. Hozzátette, hogy ha sokat veszít a hajó a merülésből, akkor egy idő után gazdaságtalanná válik a hajózás, mert nem térül meg az üzemanyag, illetve a személyzet költsége. Tíz centiméterenként 80-100 tonna áru vész el, azaz ennyivel kevesebbet lehet berakni.
A MAHOSZ elnöke elmondta, hogy az Al-Duna most még jól járható, de a német szakaszon egyre rosszabb a helyzet, és elképzelhető, hogy két hét múlva már nem tudnak a hajók onnan elindulni, így leállhat a vízi szállítás.
A leállás veszélyezteti a magyar külkereskedelmet is, különösen a most induló gabona exportot - tette hozzá.
Szalma Botond úgy vélte, hogy ha továbbra is tartós lesz a meleg, és nem esik eső a vízgyűjtő területeken - Ausztriában, Németországban - akkor veszélybe kerülhet a turista hajók közlekedése is. Ezek merülése azonban alacsonyabb, mint a teherszállító uszályoké, így egyelőre biztonsággal közlekednek.
Egyre gyakrabban jönnek a figyelmeztető jelek, hogy oda kell figyelni a Dunára - mondta a MAHOSZ elnöke, hozzátéve: nem elsősorban a hajózás miatt, amely csak a haszonélvezője a folyónak, hanem előbb-utóbb az ivóvíz szempontjából lesz lényeges ez a kérdés. Véleménye szerint szükség lenne a nagymarosi és a másik két meg nem épült vízlépcsőre, amelyekkel kiszámíthatóbb lenne a vízjárás.
A Budapesti Közlekedési Központ kedden közölte, hogy a Duna folyamatos apadása, valamint alacsony vízállása miatt szerdától bizonytalan ideig nem közlekednek egyes hajójáratok Budapesten, illetve néhány kikötőnél nem kötnek ki.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve