Egy Törökországból Lengyelországba tartó kamion rakományának átvizsgálásakor a pénzügyőrök 2303 különféle márkajelzéssel ellátott ruházati terméket, kiegészítőt, lábbelit pakoltak ki a zsákokból - mondta Némedi-Varga Éva, a NAV Csongrád megyei Adó- és Vámigazgatóság sajtóreferense. Majd egy Törökországból Magyarországra tartó kamion ellenőrzésekor összesen 8785, különböző világmárkák jelzésével ellátott ruha, kiegészítő, lábbeli, táska került elő.
A NAV munkatársai egy Törökországból Bosznia-Hercegovinába tartó teherautó rakományában is hamis árut találtak, összesen 1873, különféle világmárka logójával ellátott ruházati terméket és kiegészítőt pakoltak ki. (Fontos bejelentést tett a NAV.)
A sofőrök a szállítmányok származását egyik esetben sem tudták hitelt érdemlően igazolni. Az előzetes szakértői vélemény szerint valamennyi ruházati termék és kiegészítő hamisítvány, a védjegy tulajdonosának, illetve a versenytárs engedélye nélkül szállítottak és hoztak forgalomba őket.
A pénzügyőrök a több mint 626 millió forint értékűre becsült szállítmányokat lefoglalták, mindhárom esetben az iparjogvédelmi jogok megsértése miatt indult eljárás - tudatta az alezredes.
Képünk illusztráció. Forrás: Shutterstock
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve