Az IM szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Hajas Barnabás a két évre meghatározott feladatokat mintegy tíz hónap alatt elvégezte, új szakmai kihívásokat keres, ezért március 15-ével lemondott. A közleményben az államtitkár munkájáért köszönetet mondva tudatták: a megüresedett pozícióhoz kapcsolódó feladatköröket a minisztérium a jövőben belső átszervezéssel látja el.
Hajas Barnabás irányításával állt fel a családjogi szakértői munkacsoport és a családjogi civil munkacsoport, amelyek célja a kapcsolati erőszak elleni jogintézményeknek, a gyermekvédelmi jelzőrendszernek, valamint a kapcsolattartás szabályozásának a felülvizsgálata volt.
A távozó államtitkár vezetésével dolgozták ki a "felkereső áldozatsegítés" koncepcióját, amelynek köszönhetően idén januártól Magyarországon új alapokra helyezve segítik a bűncselekmények áldozatait. Emellett a tavalyi második félévben megduplázták az áldozatsegítő központok számát, és az idei évre további öt megyében készítették elő a kialakításukat - tették hozzá.
Hajas Barnabás feladatai közül kiemelték a jogi szakvizsgáztatás újraindítását, figyelembe véve a járványügyi védekezés szabályait, továbbá az igazságügyi hivatásrendek feletti törvényességi felügyeleti jogkörre vonatkozó szabályozás és az ahhoz kapcsolódó gyakorlat továbbfejlesztését.
A távozó államtitkárnak nagy szerepe volt a jogi személyek egységes nyilvántartása koncepciójának kidolgozásában is - írták.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve