A közlemény szerint az ÁSZ, miután áttekintette feladatait és ezek ütemezését, csaknem 436 millió forinttal járul hozzá a költségvetési egyensúly megtartásához. Az államadósság folyamatos csökkentése, a költségvetés és az állampénzügyek egyensúlyának megtartása a következő évek, évtizedek legfontosabb nemzetgazdasági kihívása. Ehhez minden érintett intézménynek meg kell találnia azokat a területeket, ahol a hatékonyság megtartása és javítása mellett lehetőség van a takarékosabb működésre - magyarázza a közlemény.
Ezt a szellemiséget követve az Állami Számvevőszék is áttekintette 2012. évi feladatait, azok ütemezését, a rendelkezésre álló erőforrások felhasználását, valamint az év még hátralévő időszakában teljesítendő kötelezettségeit. Mindezek, valamint a 2012. évi költségvetési egyenleg tartását biztosító kormányzati intézkedések figyelembevételével, ahhoz csatlakozva döntött az ÁSZ az összesen 435,9 millió forint felajánlásáról, amiről az intézmény levélben tájékoztatta a nemzetgazdasági minisztert. (Az ÁSZ idén 7,2 milliárd forintból gazdálkodott - szerk.)
A felajánlást az teszi lehetővé, hogy az egy évvel ezelőtt megkezdett szervezeti és működési átalakításnak köszönhetően jelentősen javult a számvevőszék hatékonysága. Az állandó megbízású vezetők száma a korábbi 48-ról 16-ra csökkent, az év során 43-an mentek öregségi nyugdíjba, munkakörüket fiatal, többségükben pályakezdő munkatársak vették át. Emellett az idén is folytatódott a bérelt irodaterület nagyságának csökkentése, az intézmény telephelyeinek centralizálása, illetve az apparátus működésével összefüggő kiadások felülvizsgálata. Ezek az intézkedések megtakarításokkal járnak, ami biztosítja az év során jelentkező többletfeladatok ellátását, valamint lehetőséget teremtenek arra, hogy az ÁSZ hozzájáruljon a költségvetési egyensúly megtartásához. Az Állami Számvevőszék elsődleges feladata a közpénzek felhasználásának ellenőrzése, küldetése a "jó kormányzás" támogatása, a hatékony állam megteremtése. A közpénzekkel való takarékos gazdálkodást ezért az ÁSZ magára nézve kötelező érvényűnek tekinti - olvasható a számvevőszék közleményében.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve