A nyomdaipari Edelmann, az ágymatracokat gyártó ADA, a faipari Timbertech, valamint a gépipari Mould Tech újabb területeket vásárol a bővítéseihez, az elektronikai alkatrészeket gyártó olasz DTI pedig most szeretné megvetni a lábát a zalai megyeszékhelyen. Az öt cég együttesen több mint ötmilliárd forint értékű fejlesztéssel ötszáz új munkahelyet teremt Zalaegerszegen - mondta a közgyűlési előterjesztések tárgyalásakor Balaicz Zoltán polgármester.
A Tudományos és Technológiai Parkban 35,5 millió forintért kíván 8000 négyzetméteres területet vásárolni az olasz DTI, amely 220 millió forintos beruházással 50 álláshelyet teremt.
Az északi ipari parkban tavaly 5 milliárd forintos beruházással 12 ezer négyzetméteres csarnokot építő német Edelmann számára az önkormányzat már idén nyáron értékesítette a beruházásával szomszédos telket, ahol újabb 3,2 milliárd forintos bővítést tervez. Ehhez pályázaton nemrég állami támogatást is nyert a cég, a régióban maximálisan adható 25 százalékkal, vagyis 787 millió forinttal támogatja az állam az újabb 100 munkahelyet teremtő bővítést.
Szintén a zalaegerszegi északi iparterületen épít új 1700 négyzetméteres ipari csarnokot 253 millió forintért az itt tevékenykedő Timbertech Kft., amely 400 milliós technológiai fejlesztést is végrehajt és 100 új dolgozót vesz majd fel. Ugyancsak ezen a területen 450 millió forintos beruházással 2400 négyzetméteres csarnokkal bővül a Mould Tech Kft., amely a 800 milliós technológiai fejlesztése mellett 150 új munkahelyet hoz létre.
A zalaegerszegi déli iparterületen az ADA által tavaly átadott ágymatracgyártó üzemcsarnokot szintén bővíteni kívánja, amely újabb egymilliárd forintos befektetést jelent. A 10 ezer négyzetméteres csarnok építése már a szomszédos Bocfölde területére is átnyúlik, ezért a két önkormányzatnak a közigazgatási határát is módosítani kell.
Három év alatt 4300 új álláshely jött vagy jön létre Zalaegerszegen, s miután jelenleg 2,8 százalékos a regisztrált álláskeresők aránya, a cégeknek komoly gondot jelent az új álláshelyek betöltése.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve