A 2015-ös adótörvények keddi bemutatásakor beharangozott, az adatforgalom alapján kivetendő, megkezdett gigabájtonként 150 forintos, elvben a szolgáltatókat érintő, de nyilván bármikor áthárítható internetadó kapcsán beszélt az Indexnek Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője. Szerinte a törvényjavaslat még biztosan fog változni, a frakció például javasolni fogja, hogy legyen felső korlát a törvényben "a távközlési adó már bevett szabályaihoz hasonlóan". Azt még nem döntötték el, hogy ez mekkora, de "talán ezer forint" körüli lenne.
A távközlési adó marad, a szolgáltatóknak jelenleg magánszemélyek után 2 forintot, üzleti előfizetők esetében 3 forintot kell fizetniük hívásonként és megkezdett percenként. A küldött üzenetek - szöveges és multimédiás - adója magánszemélyeknél 2 forint, nem magánszemély előfizetőknél pedig 3 forint. Az adó összege havonta magánszemélyek után legfeljebb 700 forint lehet, míg cégek esetében 5000 forint.
Csökkenthető az adóalany által fizetendő havi adó az adómegállapítás hónapját megelőzően utoljára benyújtott társasági adóbevallásban bevallott és megfizetett társasági adó egytizenketted részével. A szolgáltatóknak az adót havonta a hívást, üzenetküldést, adatforgalom lebonyolítását követő második hónap 20. napjáig kell megfizetniük.
Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára keddi online sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormány 20 milliárd forint pluszbevételre számít a távközlési adó kiterjesztéséből.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve