Natasha Bertaud a levél tartalmáról nem közölt részleteket, csak annyit, hogy a kérdések a magyarországi menekültügyi és bevándorlási szabályokra vonatkoznak. Tájékoztatása szerint a levelet kedden küldte el a bizottság.
A szóvivő megerősítette azt is, hogy a kormánynak két hete van arra, hogy válaszoljon a bizottság felvetéseire, majd a válasz alapján a testület párbeszédet kezdeményez a magyar hatóságokkal.
Az Index birtokába jutott levelet a menekültügyi, illetve a jogi főigazgatóság vezetői írták alá, és Várhelyi Olivér új brüsszeli magyar képviselet-vezetőnek címezték. Ebben azt írták, hogy bár hivatalos tájékoztatást nem kapott az Európai Bizottság (EB) a parlament által megszavazott módosításokról, elvégezték az új magyar szabályok előzetes vizsgálatát. Az EB ilyenkor azt nézi, hogy az uniós joggal és az alapszerződéssel mennyire összeegyeztethető szabályokat alkot egy tagállam.
Az előzetes vizsgálat a magyar parlament által elfogadott menekültügyi módosításoknál számos aggályt tárt fel:
- a szerb határon leadott menedékkérelmek elutasításának lehetősége és az ehhez kapcsolódó jogorvoslati lehetőség hiánya,
- büntetőjogi szankciók vonatkoznak azokra, akik a határzár ellenére átjönnek a határon és ebben az esetben sincs lehetőség jogorvoslattal élni,
- emellett pedig a katonák a kiterjedtebb hatásköre a határoknál és a gyermekekre vonatkozó különleges szabályok hiánya is problémát vet fel.
Az Index szerint a bizottság a Röszkénél történt összecsapásokról is tájékoztatást kér a kormánytól, főként a magyar rendőrök kemény fellépésére kérnek magyarázatot.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve