A tervezetben foglaltakból támogatják például a rögzített tarifa bevezetését, de 500 forintos alapdíjjal, 240 forintos kilométerdíjjal és 80 forintos percenkénti várakozási díjjal - írta Metál Zoltán, az OTSZ elnöke az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
Egyetértenek továbbá a szigorú ellenőrzéssel, támogatják a fuvarszervező irodák szigorú pénzügyi megfelelőségének előírását, az egységes szolgáltatás bevezetését, a környezetvédelmi szigorítások és az egységes arculat bevezetését is. A BKK fekete alapszínű járműveket szeretne sárga ajtókkal és tetővel, az érdekképviselet viszont fehér, vagy ezüst alapon sárga, vagy kék tetejű autókat, mert a fekete autók nyáron hamar felmelegszenek, és folyamatosan mosni kellene azokat.
A szakmai szervezetek és érdekképviseletek többsége nem ért egyet továbbá a maximált tarifa bevezetésével, mert így a fuvarszervezők többféle tarifát használhatnának, ami nem szolgálja az utasok érdekét. Nemet mondanak továbbá a motorteljesítmény-minimum meghatározására, amely szerint 60 kilowattnál (80 lóerő) kisebb teljesítményű autók nem vehetnének részt a taxiközlekedésben.
A BKK kedden közölte honlapján, hogy megkezdődött a fővárosi taxirendelet-tervezet végső egyeztetése. Az új rendelet célja, hogy indirekt módon szabályozzák a taxik számát, kötelezővé tegyék a bankkártya elfogadását, a légkondicionáló meglétét. Az Országos Taxis Szövetség csütörtöki közleményében jelezte: bízik abban, hogy szakmai egyeztetéseken kifejthetik véleményüket és javaslataikat, mivel az elmúlt két hétben erre a főváros "nem volt fogékony".
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve