A görög pénzügyminisztérium közleménye szerint az átváltás minden olyan államkötvényt érintett, amelyekre a hazai törvények vonatkoznak. A magánhitelezők 85,8 százaléka élt a jelentkezés lehetőségével a múlt heti határidőig.
A magánhitelezők hozzájárultak, hogy - az úgynevezett kollektív fellépési záradék hatását is beszámítva - a birtokukban lévő görög szuverén adósság 95,7 százalékára követelésállományukat 53,5 százalékkal csökkentett névértéken és kedvezőbb feltételekkel hosszúlejáratú kötvényekre cseréljék. Cserébe ezek a befektetők 30 milliárd euró erejéig az eurózóna által garantált, rövid lejáratú kötvényeket kapnak.
Görögország teljes adóssága 360 milliárd euró körül van, ebből 206 milliárd euró van magánkézben. A kötvénycsere végrehajtása feltétele volt annak, hogy az Európai Unió és az IMF 130 milliárd euró friss hitelt nyújtson Athénnek, amely nélkül Görögország két héten belül fizetésképtelenné vált volna.
Az eurózóna pénzügyminiszterei a kötvénycserére történő sikeres jelentkezést követően pénteken már úgy döntöttek, hogy 35,5 milliárd eurót folyósítanak Görögország számára a 130 milliárd eurós mentőcsomag első részleteként. Távhívásos megbeszélésüket követően a miniszterek azt is kifejezésre juttatták, hogy Görögország teljesítette a feltételeket, és rövidesen jóváhagyják a fennmaradó összeg átutalását is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve